ico_00.gifico01.gifico02.gifico03.gifico04.gifico05.gifico06.gifico07.gifico08.gifico09.gifico10.gifico11.gifico12.gifico13.gif  
   
Leadta az ajánlókat dr. Mádly Zsolt polgármester-jelölt PDF Print E-mail
There are no translations available

Jóval a hivatalos határidő előtt, december 18-én leadta a polgármester-jelöltséghez szükséges ajánlószelvények kétszeresét dr. Mádly Zsolt, a KDNP-Fidesz-Kisgazda Polgári Egyesület és a fóti civil szervezetek közös jelöltje. A helyi közéleti állapotokat ismerve bizonyos, hogy kampánya során nem lesz könnyű helyzetben, vetélytársai, akik csak látszólag küzdenek egymás ellen, mindent meg fognak tenni azért, hogy Mádly Zsoltot kiszorítsák a ringből.
   Íme, az első fecske: a Fóti Szemlének, a havi majd kilencszázezer forint közpénzből megjelentetett hivatalos városi lapnak leadott bemutatkozó interjúja a decemberi számban nem jelenhetett meg. Pataky Levente főszerkesztő arra hivatkozott, hogy a szerkesztőbizottság, melynek létéről eddig senki nem értesült – név szerint F. Takács István, a helyi MSZP-szervezet tagja, és Móczár Béláné, az egyik polgármester-jelölt, tehát Mádly Zsolt ellenfele a posztért vívott harcban – nem engedélyezte, hogy az írás megjelenjen! Éljen a demokrácia!
 
    Gőzerővel folyik a közvagyon kiszervezése, vállalkozásba adása 

    Közben a választás előtti utolsó hetekben még gőzerővel zajlik a város vagyon kiszervezése, eltűntetése, vállalkozásba adása. Bár minden jogi fórum megerősítette, hogy Fábry Béla testületi ülést sem hívhatna össze, nemhogy szerződéseket írhatna alá, mivel nem jogosult a városvezetői posztra, ez nem zavarja a tizeket abban, hogy folytassák a tudatos törvénysértést. December 17-én este arról döntöttek a tizek, hogy vállalkozásba adják a szemétszállítás után a közétkeztetést és a temetkezést is – ezek voltak a városüzemeltetés nyereséges tevékenységei –, amiért Kardos Judit ügyvédasszony, aki az idő rövidségére hivatkozással pályáztatás nélkül bizonyult méltónak a tíz képviselő bizalmára, több mint négymillió forintot kap. Hiába, a gyors bizalmi munka nem olcsó. Vajon valamiért kell a pályázatnak január 23-ig le bonyolódnia? Eláruljuk, január 25-én polgármester választás lesz Fóton.

    Lehet, hogy Fábry úr és Móczárné mégsem olyan biztos a győzelmében?

    November-december folyamán már kft-be vitték Fót negyven milliárd forint értékű ingatlan vagyonát, majd projektcéget hoztak létre a buszforduló hasznosítására. Mindkét cég vezetője Simó Attila, Fekete Zoltán helyi MSZP-elnök egykori üzletfele. A jelenleg lobogtatott terv köszönő viszonyban sincs az eredeti elképzelésekkel, melyek szerint intézmények számára lenne fenntartva a terület. Amit terveznek, az ingatlanbiznisz, nem fejlesztés. Nem óvoda, hanem lakópark épülne a buszvégállomással szemben lévő üres területen. A testület ellenőrzése alól kikerült, kft-kbe és projektcégekbe vitt közvagyon sorsáról az utóbbi hetekben Terézváros és Erzsébetváros kapcsán sokat olvashattunk. Meg kellene akadályozni, hogy Fót vagyona is hasonló sorsra jusson!

 
 
2008 © • Minden jog fenntartva • Toni • web: toni.hu • tel: +36 20 969 1699 • email: toni®toni.hu • 2151 Fót, Pf. 18